A dervisek tánca – forgás, szertartás, transz

szerző: Dr. Szabó Csaba
Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet

A képeken táncoló férfiakat látunk, akik bő, szoknyaszerű ruhában kecsesen forognak saját tengelyük és a színpad középpontja körül. A fejükön csúcsos fejfedő. A képek az egyetemi campuson készültek, ahol egy török kulturális program keretén belül lehettünk részesei az élménynek. A táncot keleti zene, a nádsíp (takszim) fátyolos hangja, a dob (qudum), és a háromhúrú hegedű (rahab) kísérte.

Amit láttunk, az nem elsősorban tánc, hanem egy aprólékos koreográfiával megszerkesztett és összetett szimbólumrendszerrel rendelkező szertartás. A neve, szema vagyis rituális forgás, amely hallgatást, emlékezést jelent és az ember Istenhez történő misztikus utazását jeleníti meg. A szertartás Mohamed próféta dicséretével kezdődik, ezt követi a dob, amely Istennek az univerzum teremtésére vonatkozó parancsát jelzi „legyen”. Ezután a nádsíp fátyolos hangú improvizációja jeleníti meg, amint lelket lehel az univerzumba. Ezt követően a résztvevők kezükkel egyet a földre csapnak, jelezve, hogy Isten megteremtette és élettel töltötte meg az Univerzumot. Ezután a dervisek köszöntik egymást és méltóságteljesen körbevonulnak a színpadon, az óramutató járásával ellentétes irányba, majd levetik fekete köpenyüket. A dervisek ruhája is szimbolikus jelentést, hordoz, a lepelszerű köpeny (tannura) a saját halotti leplét, a mellény az egót, a csúcsos sapka (szikka) pedig saját sírkövét szimbolizálja. A tér jobboldali része a Külső Univerzumot, a baloldali része a Belső Univerzumot jelképezi.

A dervisek ezután forogni kezdenek, saját tengelyük és a kör középpontja körül, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a bolygók forognak saját tengelyük és a Nap körül. Forgás közben a jobb tenyerük fölfelé, a bal lefelé néz, jelezve, hogy megkaptuk az igazságot és továbbadjuk a közösségnek. A rituális forgás, a szema négy részből áll, amelyek az ember szolgai mivoltának felismerését, Isten nagysága előtti tiszteletadást, a szeretetet és a teremtés céljának megértését szimbolizálják. A szertartás a sheikh imájával fejeződik be. A szema magát az Univerzumot jeleníti meg, melyben az atomokat alkotó legkisebb részektől a legnagyobb csillagokig minden mozgásban, forgásban van. A dervisek tudatosan vesznek részt ebben a végtelen forgásban.

A rituális forgás Mevlana Dzselaleddin Rúmi (1207-1273) perzsa filozófus és teológushoz kötődik, aki a mai Afganisztánban született és élete nagy részében a törökországi Konya városában élt. Halála után az ő követői alapították a Mevlevi rendet, a forgás Istenre való emlékezés az ő híres szertartásuk, gyakorlatuk. A rituális forgás úgy született, hogy Rumi egyszer, a piactéren hallgatván, amint az ötvösök kalapácsütésekkel alakítják az aranyat, a kalapácsütések ritmusában azt az ismétlődő mondatott hallotta, hogy "la elaha ella'llah", nincs más, aki érdemes lenne az imádatra, egyedül Isten. ("There is none worthy of worship but Allah(God)"). A ritmikus hang hatására Rumi kezeit az ég felé emelte, forogni kezdett és transzba esett. A rituális forgás tehát spontán született, majd később alakult ki a mai koreografált formája.

Az előadások szépsége és gazdag szimbolikája kifejezi azt, hogy mit gondol a mavlavi dervis Istenről, az Univerzumról és benne az emberről. A szema lényege, a keringő, forgó dervisek által átélt különös élmények azonban nem láthatóak. A szema igazi célja egy rituális extázis létrehozása, amely során „kapcsolat jön létre a világ elméje és a dervis elméje között”. A lényeg az én feloldódása és a mindenséggel való egység átélése.

Egy résztvevő a következőképpen írja le az élményeit:

„... az egész Univerzum körbe-körbe forog. Ezen Univerzum részeként átadom magam a forgásnak, odafigyelve és teljes összhangban léve a körülöttem lévő világgal. A szema megmutatja nekem, hogy lábaimmal mindvégig a földön állok, a földi valóságban maradok. Állhatatosnak, kitartónak és határozottnak kell lennem, de ugyanakkor, ha felemelem a kezeimet és elég bátor vagyok, minden kérdéstől és földhöz kapcsolódó dologtól megszabadulhatok..., ...Forgás közben sikerül lerázni magamról a kérdéseket, amelyek újra és úja formálódnak a fejemben. Olyan, mintha elfújták volna őket. Ezekben a percekben csak én létezem; átadom magam a pillanatnak és a virágokhoz, fákhoz, hegyekhez és az ég csillagaihoz hasonlítok.” (Cunz 2006. 30 old.)

Egy másik résztvevő megfigyelő, egy szertartásról, amely némileg eltérő koreográfia szerint folyt, azt írja:

„... a dervisek kettős kört alkottak a terem közepén, majd elkezdődött a dobolás és a két koncentrikus kör lassan, ellentétes irányban forogni kezdett. a dervisek közben saját tengelyük körül is forogtak, hasonlóan a bolygók mozgásához. Ezután a sejk azt kiáltotta: -Ó Mester- (Ya Haadi) és a résztvevők ezt ismételni kezdték. Először lassan, majd mind gyorsabban kiáltották és a mozgásuk is ennek megfelelően változott. Egy idő után néhány dervis tekintette a messzibe irányult, mozgásuk darabos, rángatódzó lett, mintha babák lennének. a körök mind gyorsabban és gyorsabban forogtak. Néha egy morgással, vagy éles kiáltással egy-egy dervis kiesett a körből, egy segítő elvezette és a földre fektette. Látszott, hogy hipnotikus állapotban van....”

Saját élményeiről a következőket mondja: „Elkezdett hatni rám..., bár nem voltam kábult, az elmém másként működött... összetett érzés, nehéz leírni, könnyűnek éreztem magam, eltűntek a problémák..., a másik az, hogy része voltam a mozgó körnek és az individualitásom eltűnt... csodálatos módon belemerültem valami nagyobba...” (Ornstein, 1981. 134. old.)

A beszámolókból az látható, hogy a résztvevők rendkívül pozitív, ritka élményeket, pszichológiai fogalmaink szerint „csúcsélményeket” éltek át. Megváltozott az észlelésük, feloldódott az énjük. Mindezek azt jelzik, hogy a résztvevők egy módosult tudati állapotot vagy más szóval transzállapotot éltek át. A beszámolók utalnak a ritmus, a dobolás és a forgás hatására. Ezek a tényezők külön-külön is egy transzállapot létrehozását eredményezhetik (Farhting 1992).

Ha a dervistáncot úgy vizsgáljuk, mint egy speciális indukciós technikát, amely egy módosult tudati állapot létrehozására szolgál, akkor számos hasonlóságot találunk más módszerekkel.

Koncentratív meditációs módszerek. Ezeknek a módszereknek a lényege, hogy a gyakorló a figyelmét tartósan összpontosítja, és ezt az állapotot hosszabb időn át fenntartja. A gyakorlatok kb. 20 perc hosszúak és a legkülönfélébb dolgokra, folyamatokra fókuszálják a figyelmet a különböző meditációs technikák. A buddhista Zen-ben a gyakorlók figyelmüket a légzésükre irányítják, a légzésüket számolják, 1-től 10-ig, majd ismét. A legtöbb jóga-meditációs eljárásban szavakat, mantrákat ismételnek, gyakran fontos istenségek neveit. A figyelem tartósan erre a foglalatosságra irányul és minden más kiszorul a tudatból. A hindu Bhakti Krisna nevének állandó éneklését javasolja. Egy kabbalista meditációban a héber abc egy-egy betűit ismételgetik. A keresztény szerzetesek rövid, pár szóból álló imákat ismételgettek gyakorlataik során pl. „Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön.” Van olyan meditációs módszer is, amelyben a dervistánchoz hasonlóan, ismétlődő mozdulatokra irányul a figyelem. Ilyen a mudra, amelyben pl. a gyakorló a gyakorló hüvelykujjával megérinti a mutatóujját, majd a középső, majd a gyűrűsujjá és ezt a mozdulatsort végzi újra és újra. A figyelem tárgya sokféle dolog, folyamat lehet, de igazából a legfontosabb az, amiben ezek a módszerek hasonlóak. Mindegyik nagy vallás kialakított ilyen módszereket, amelyek célja a spirituális fejlődés elősegítése, a szubjektív élmények megtapasztásán keresztül egy olyan tudás megszerzése, amely szavakkal nehezen mondható el. Az élmények legfontosabb jellemzője mindenütt az az élmény, hogy az egyén megéli, hogy az énje feloldódik, hogy része valami nála nagyobb abszolút valóságnak. A különböző vallások követői ezt az élményt természetesen némileg eltérő fogalmakkal, saját rendszerüknek megfelelően írják le, de a lényeg mindenütt az egység érzése. Pontosan erről számolnak be a keringő dervisek is (Ornstein 1981).

Forgás. Sportolók, különösen futók gyakran számolnak arról, hogy egy idő után a lábuk szinte magától mozgott, nem éreztek fáradtságok, fájdalmat. A fokozott aktivitás és az ismétlődő mozdulatok élménymódosító hatását láthatjuk az un. aktív-éber hipnózis során (Bányai, Hilgard 1976, Bányai 1980). Ebben a hipnózishelyzetben nem az ellazulás és egy alvásszerű passzív állapot létrehozásán keresztül jön létre a transz. A személy a kísérleti helyzetben itt egy szobabiciklit hajt. A hipnózisindukció pedig a fokozódó aktivitásra irányítja a személy figyelmét, aki egyre intenzívebben hajtja a kerékpárt. Egy idő után a személy egyre könnyebben és gyorsabban, erőfeszítés nélkül hajtja a kerékpárt. Az élmények hasonlóak a hagyományos hipnózisindukciós eljárással létrehozott relaxációs hipnózisban tapasztaltakhoz és a szuggesztió iránt is ugyanúgy fogékonyabbá válnak a személyek.

Dob, ritmus. A sámánhitű népek lelki vezetői a sámánok a problémák megoldása és a gyógyítás során gyakran utazásokat tettek a szellemek világában, hogy pl. az elveszett lelket visszaszerezzék. Ezek az utazások transzállapotban történtek. A transz létrehozásának legfontosabb eszköze a dob volt. A dob volt a sámán lova, amely a szellemek világába vitte lovasát. Ez a motívum népmeséinkben is gyakorta megjelenik, mint a táltos paripa, amely parazsat eszik és hetedhét világon keresztül repíti gazdáját. A dob tehát a transzállapot létrehozásának igen hatékony eszköze. A dobot használják napjaink neosamanista csoportjai is a transzállapot létrehozására. A résztvevőket itt dobolás segíti képzeletbeli útjaikon, az alsó vagy felső világba való eljutásban (Hoppál, 1994, Harner 1980).

A monoton ritmus élménymódosító hatását laboratóriumi kísérletekben vizsgálva, azt találták, hogy a dobolás indukciós tényezőként működik és egy módosult tudati állapot létrejöttét eredményezi. A kísérletek eredménye az volt, hogy a monoton dobolásra irányított figyelem hatására nő a disszociáció, az érzelmek intenzívebbé válnak, a képzeleti képek élénkebbek lesznek és a figyelem fokozottan a belső folyamatokra irányul. Azt kapták továbbá, hogy az ily módon létrejövő élményváltozások nagyobbak, mint amilyeneket egy hasonló helyzetben a hipnózisindukció vált ki (Szabó 2007). Valószínű, hogy a monoton dobolás azért van ránk olyan nagy hatással, mert első, anyaméhen belüli tapasztalatainkhoz az anyai szívhanghoz hasonlít.

A fentieket összefoglalva, a dervistánc egy gyönyörű szertartás, amely koreográfiájában megjeleníti a mavlavi dervisek világképét. Leglényegesebb eleme nem látható. Ez az, hogy olyan élményeket hoz létre, melyek során a résztvevők átélik a mindenséggel való egységet, szavakban kimondhatatlan tudásra tesznek szert, hitük erősödik, és személyiségük harmonikusabbá válik. A dervistáncnak számos olyan eleme van, amely önmagában is transzállapot létrejöttét eredményezheti. Ilyen, a forgás, a zene, a monoton ritmus, a koncentrált figyelem fenntartása. Mindezeket külön-külön megtalálhatjuk más vallások spirituális fejlődést szolgáló gyakorlataiban, pszichoterápiás vagy kísérleti transzindukciós módszerekben, de sehol másutt nem találjuk ezeket az elemeket ilyen csodálatos egységben, ahol nagymértékben felerősítik egymás hatását és rendkívüli élmények megtapasztalását eredményezik.

Hivatkozások:

Bányai, É. 1980. A New Way to Induce a Hypnotic-like Altered State of Consciousness: Active-Alert Induction. In.: Problems of Regulation of Activity. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Bányai, É., Hilgard, E. 1976. A Comparison of Active Alert Hypnotic Induction with Traditional Relaxation Induction. Journal of Abnormal Psychology. 85. Pp. 218-224.

Cunz P., H. 2006. Mevlana. Európai nézőpont szerint. In.:Rúmi & az Ő szeretetéhez vezető szúfi útja. Light Inc. New Yersey. Pp. 24-27.

Farthing G., W. 1992. The Psychology of Consciousness. Prenticw Hall, Englewood Cliffs, New Yersey.

Harner, M. 1980 The Way of the Shaman: A Guide to Power and Healing, Harper & Row Publishers, NY.

Hoppál, M. 1994. Sámánok, lelkek és jelképek. Helikon Kiadó. Budapest.

Küçük, S., 2006. A szema & a benne levő spirituális jelek. In.:Rúmi & az Ő szeretetéhez vezető szúfi útja. Light Inc. New Yersey. Pp. 24-27.

Ornstein, R., E. 1981. The Psychology of Consciousness. Prnguin Books.

Şeker, M. 2006. A Rúmi féle út a szeretet felé &”Felszabadulva” a szema által. In.:Rúmi & az Ő szeretetéhez vezető szúfi útja. Light Inc. New Yersey. Pp. 13-15.

Szabó, Cs. 2007. Utazások az alsó világba. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.